AMikor játszik, eszik, vagy éppen alszik...Egy pillanatra elidőzöm, mintha lopnék valamit. Talán abban bízom, egy kis IDŐT! Olyankor mintha senki és semmi más nem lenne, csak Ő és Én. És akkor annyira boldog vagyok, hogy VAN, és aztán elszorul a szívem, hogy elrohan minden pillanat. Hiába próbálom elkapni, megragadni, ....elfut. És már alig emlékszem... Ő pedig csak nő, nő, és már óvodás. Már olyan nagy, már nem babás, már olyan nagy fiú! Az én mindenem, az én imádott NAGYFIAM.
Tenyleg egyre nagyobb fius mar az arca is es egyre okosabb, ugyesebb, egyre tobb mindent meg lehet vele beszelni, jatszani...az egesz folyamat egy csoda es minden percet elvezni fogod tovabbra is! Nem baj, hogy nonek, ez a dolguk, oruljunk, hogy szepen, egeszsegesen fejlodnek, ahogy kell! Elore kell nezni, es a jelennek orulni, annak minden pillanatat megelni, ahogy te is irod! millio puszi nektek
VálaszTörlés:)
VálaszTörlés