2012. december 31., hétfő

2012. december 30., vasárnap

Milcsi még mindig náthás, lassan több, mint egy hete.
Továbbra is fél9kor ébrednek.
Rossz étvágyúak lettek:(vagy inkább nem érdekli Őket az evés)
Patrik mióta ovis, sokkal kevesebbet eszik.
MA nagyon hangos és gyakran veszekedős napjuk volt.
Este elkezdtük a szilveszteri vacsora salátáit elkészíteni, folyamatosan feladatokat kaptak, nem is volt semmi baj!
már a szerpentineket is rakták volna.

Bagdi Bellát éneklik és  táncolnak sokat.Társasoztunk, rajzolunk.
NAgyon fognak hiányozni, ha elkezdődik az ovi.
Úgy érzem, mióta meg van Máté sokkal nagyobb a türelmem, és jobban  viselem a zajt is:)

Máté szeme megint csúnyább.

2012. december 28., péntek

2012. december 27., csütörtök

Karácsonyunk

Képek itt.

22-én SZombaton Patrik és apa bábelőadáson voltak a könyvtárban.
Vasárnap délelőtt Újszászra mentünk a  Dédihez és Marihoz. Ott kapták meg az első ajándékokat. Rettenetesen boldogok voltak.
Napközben havazott.
Az esti misére mentünk, én a 2 fiúval. Patrik az első széken ült, mert már állt a Betlehem, ugyan még nem világított. Szóval látom, lóbálja a  lábát, egyszer csak megállt, a feje dől, rohantam előre. Hát elaludt. A kezemben végig aludta a misét.
hazafelé hóangyalkákat csináltak.
23án  Éjjel apával feldíszítettük a fát a "nappaliban", reggel rohantak, hogy itt a karácsonyfa!Hozták az angyalkák.
Egész nap nagyon izgatottak voltak a Fiúk, amolyan semittevéssel telt a  napjuk. Nem igazán sikerült lekötni Őket, 5percenként kérdezgették, mikor jön a Jézuska.
Délelőtt meglátogattuk a Dédit a kórházban, elénekelték a Mennyből az angyalt, a Szálljatok le angyalokat, meg ami még eszükbe jutott.
Ebéd után felállítottuk a Nagyi fáját, és Ők díszítették. Ilyen  aprócska fát én még a 33 évem alatt ott nem láttam .
Aztán felöltöztek, és szaladtak, hogy megjött a Jézuska!
 Elénekeltéka  Mennyből az angyalt, aztán keresgették az ajándékokat.
 Mindennek annyira örültek!Mi is olyan boldogok voltunk.

AMíg játszottak, elkészítettük vacsorát. Halat sütöttünk.
Vacsora után nálunk csengetett a Jézuska!


 estig játszottunk.
Patrik fél11 kor  ment aludni, Milcsi el akart jönni velünk az éjféli misére, de 23.40kor sikerült meggyőznünk, hogy nem elég éjfélig ébren maradnia....
Végül Milán lefeküdt, Mi elmentünk a misére-de Ő nem tudja;)


 25én Gyuriékat vártuk ebédre. újabb adag ajándék érkezett:) Gyuri készített újabb családi fotót.
közben Patrik is hol itt, hol ott kattingatott.
este misére mentem a fiúkkal.
26án Öcsödre mentünk.


Mióta oviszünet van fél9-9 körül ébredünk reggelente. Ilyen szerintem még soha sem volt!

Milcsi LEGOzik, de gyakorlatilag minden ajándékkal folyamatosan játszik, színez, a Logicoval is játszik.
Milán nagyon náthás, szerintem napi 100 zsebkendő nem is elég.
Patrik utánozza. mindig és mindenben.
SOkat tornáznak, ugrálnak. A boxzsák is felkerült.

Máté szenteste hangosan nevetgélt ránk.
oldalra fordul, és hasról hátra, mostmár nagyon ügyes!
az éjszakákat átalussza.5-6körül ébred, eszik és 9ig alszik tovább.

2012. december 21., péntek

3 és fél hónapos

Ügyesen fordul oldalra, szépen beszélget, ütögeti a játékokat, sokat nevet és mosolyog.  Átalussza az éjszakákat.
Mi játszunk a nagyokkal, Máté a pihenőben fekszik mellettünk, és közben csendesen elalszik.

 Továbbra is nagyon jól telik a  szünet!8-9 között ébrednek a nagyok.Délelőttönként van valami úticélunk-bár Milánt nagyon nehéz rávenni az indulásra.
Énekelünk, mesélünk, sokat rajzolunk, festünk, alkotunk.
Milánnak  még mindig az állatok a nagy kedvencei, megint 12 állatos könyvet sikerült a könyvtárban begyűjtenünk.:)LEGozik, pörgettyűzik.
Patrik pedig UTÁNOZ!
Patrik még mindig sokat köhigcsél, rekedtes, orrfolyós,de mozgékony, eleven.

2012. december 19., szerda

Túl vagyunk a  3. átaludt éjszakán (egymást követő napokon).
Reggel 8ig alszunk:)

Viszont Máté esti  elalvásai hangosan sírósak az utóbbi pár napban. nem tudjuk az okát.(napközben gyönyörűen elalszik, de este nagyon sír, ha etetésből leteszem a mózeskosárba)

Krupp

Patriknál tegnap újra előjött. Idén már másodszor:(
Inhalálunk, adom a gyógyszereket, sokat iszik.
Mára talán nem annyira csúnya már a köhögése. Viszont nagyon náthás lett.

AZ utóbbi 2 nap alkotásai.


2012. december 17., hétfő

Fél8kor ébredtünk.
Máté végig aludta az éjszakát.
Milcsi fél9ig aludt.
Apa szabadságon volt.
Nagyon jó gyerekek voltak egész nap. Sokat beszélgettünk, énekeltünk, alkottunk, játszottunk.
Veszekedés és hangos szó nélkül telt a nap!

Csodálatos napunk volt a mai!

2012. december 16., vasárnap


Keresztelő

Mára csúszott a kersztelő időpontja. A fél9es mise után tartottuk.
Máté János keresztneve(ke)t kapott. Gyuri lett a keresztapa. Immár háromszoros.
Jöttek a mamáék is.
Ebédután olyan szépen lebeszélgettek, eljátszottak a gyerekek.
MA egész nap nagyon jók voltak,  nagyon megdícsértük Őket! bárcsak minden napunk így vagy legalább hasonlóan telne.
Máté kicsit sírósabb mostanában, esténként is később alszik el, egy hangos sírás után. De éjszaka nincs gond.
MA háromnegyed8ig aludtunk, Milán fél9kor ébredt.
Újabb zörgősjáték: bayblade-vagy nem is tudom:), ezt Patrik is dobálja.versenyeznek ki üti ki a másikat, kié pörög tovább.

2012. december 15., szombat

Szerda

Reggel boldogan szaladtak az oviba! Korán mentek, de annál nagyobb örömmel. Hófehér volt minden és még szállingózott is a hó.
Én hoztam Őket haza(Mátéval) , bementünk Gyöngyihez, mert Milcsinek megint mozog 1 foga, lés szerette volna megmutatni. Közben a tömött fogából hiányzó tömést pótolta Gyöngyi. Aztán Patrik ült a liftes székbe.
Kooperációban dolgoztak:)


 Hazafelé a Szapáry fehérháza előtti téren hóangyalkáztak. Volt aki mosolygott rajtuk, volt aki megrökönyödve nézte. Gondolom gondolhatta, na, ez a nő se normális, és 3 gyereket nevel.
de nekik akkora boldogság volt, nekem pedig azért, mert ettől voltak boldogok!Hát lehet ilyet kihagyni?

Pénteken délelőtt, szombaton délelőtt patrik maratoni hangos sírást rendezett.
Már nincs ovi, egészen januárig.(Gyeseseknek nincs!:D)




2012. december 12., szerda

Méretek 3 hónaposan

Mátéval tegnap ovltunka  3 hónapos státusz vizsgálaton, és kapott egy újabb oltást:(
6900g és 65 cm.(Patrik 6700g volt és 61cm)

Tegnap este Marcika volt itt játszani, mint a kismajmok másztak a galérián, fel, le, oldalt.Nem paráztam, így nem volt leesés.

Apának szabadságot adtunk: olajmeccs, foci meccs.

Milcsi a "rendesnapjain" egy játék fotóinak részleteit kapja, ha mind meg lesz, megkapja, amit szeretne(valami újabb pörgettyű).

Gyönyörűen nagxy pelyhekben esik a hó!Nagy volt reggel az öröm. Szaladtak a hóesésben!:D

Jövő héttőn nincs ovi(a GYESeseknek). hosszú lesz  nekik a szünet!


2012. december 9., vasárnap

Hétvége

 Adventi kézműves játszóházba mentünk szombaton 3kor. Milán nem akart jönni, végül mégiscsak eljött Velünk. Kár volt. Végig nyűglődte, mérges, dühös volt, mert nem vittem el a telefonom és nem tudtuk apát felhívni,hogy jöjjön érte.
Patrik élvezte, örömmel alkotott, míg Milán durcáskodott. Sok szép ajándékkal tértünk haza. Festettünk fából hóember karácsonyfa díszt, papírból elkészítettük a  Szent Családot, Patrik mézeskalácsot készített(megsütötték, és meg is ették közösen), és asztaldíszt is kötöttünk.

 5 órakor jöttek a Lányok. Mikulás ajándékot hoztak a Fiúknak. Molli maradt,. Nálunk aludt.

 Patrik Nagyinál aludt, Molli Patrik ágyában:)7ig aludtunk.
Vasárnap délelőtt Patriknak vettünk egy hiper-szuper hótaposót.garantáltan nem ázik be.
AZ ebéd kataszutrófálisan sikerült. Paprikás krumplit kért Molli, a Fiúk is örültek neki. AMikor szedtük, milán megkérdezte, hol a virsli??????? ÉS kezdődött a "roham"....(pedig megkérdeztük mit tegyünk bele?Virsli, nokedli?.Válasz:semmit!)
Délután tanítottam, Apávala  3 nagy mézeskalácsot sütött.
NAgyon nagyon finom lett(este fél11kor gyúrtama  tésztát a játszóban kapott recept alapján), isteni puha lett!eddigi legjobb receptünk!
Dédihez mentünk 4 óra után.
Milánék szerepelnek az Idősek Otthonában, így szerepet tanultunk(6-6 sort)Patriknak is megy:)
Máté jól viselte a zajos hétvégét.
NAggyon hideg lett, mínuszok. Várjuka a havat, igérték, de nem jött:(

2012. december 7., péntek

Mikulás

5én este jött a Mikulás.
ők tisztogatták a csizmájukat. virgács is került bele.

6án délelőtt az oviba is ment, és este a Gépipariba. olyan jót játszottak a tornacsarnokban.

Milán azt mondta ez nem az igazi Mikulás volt, a szakálláról látta, csak valaki beöltözött.
Patrik vitába szállt vele.:)


a mi kis Mikulásunk   

2012. december 6., csütörtök

3 hónapos Máté(12 hónapos)



Mosolygós, csendes, nyugodt baba.
Érdeklődve nézelődik, beszélget. Édes, amikor megcsillan a szeme, ahogy a fiúk az oviból hazaérve fölé hajolnak.
csak néha halljuk erős hangját.Akkor nagy a baj.
 továbbra sem cumis, inkább az öklén cuppog, néha olyan hangosan, mint a sípolós kacsa.
Szerintem már a fogacskák is dolgozgatnak.
Éjszaka csak én ébredek fel rá, hangja nincs, csak mocorog, ránézek az órára, hát persze, enni kell!összebújunk, mindkettőnknek jól esik, aztán alszunk tovább!
Mondjátok nyugodtan, nekem a legjobb!

mintha Angyalt küldtek volna közénk!


2012. december 5., szerda

 Pénteken délután Krisztinát vártuk a Varga előtt. Milcsit vitte Rákóciba,Velük töltötte az estét, és a szombatot.
SZombaton fél3kor mentünk érte Patrikkal-Patrik egyedül volt, elaludt ebédután:).
Milcsi nagyfiúsan, ügyesen viselkedett-addig, amíg mi nem értünk oda.

Patrikkal pénteken este az adventi koszorú kötésre mentünk az oviba-már csak a  szentelésre, mert itthon elkészítettük a koszorút. Nehezen indultunk, de megérte! Azok a  csillogó szempárok!Látványuk mindennél többet ér! AZtán sétáltunk a Kossuth-téren.

Jót tett a Fiúknak az "egyedüllét".


December 1-jén kinyílt az idei adventi naptár.
 Énekeljük a karácsonyi dalokat, esténként a Bibliát olvassuk, ég a koszorún az 1. gyertya.Próbáljuk még szebbé tenni a várakozás időszakát.

vasárnap délután Leventéék(8 hónapos) jöttek babanézőbe. a Fiúk édesen simogatták a kis örökmozgót.
4 után pedig Doniékhoz mentünk játszani. Igen hangos lett a ház.Máté volt a legcsendesebb.
 Hétfőn havazásra ébredtünk.
Apa 2 nap szabin volt(hétfő-kedd ), a Fiúk nem tudták, de nekünk olyan jó volt:)
Még fodrászhoz is eljutottam!