2012. november 30., péntek

 Sajnos nagyon gyorsan eltelnek a napok. Délelőtt sétálunk(vásárlással egybekötve), főzés stb házimunka, fél3-3körül pedig már indulunk a nagyokért.

Nagyjából kialakult a napirend, a 7-fél8as ébredés-öltöztetés-etetés után Mát visszaalszik kb 9ig. fél11kor eszik újra , átalában délig ébren van-ha nem megy a kocsi:)-, fél2körül eszik újra és akkor 2-fél5ig alszik.
az este változóan telik.
a fürdés és az esti rituálé ugyanaz.
Hajnal 3 -kor vagy 5 -kor éhezik meg újra.
Hangosan mosolyog már!Kis kerek pogácsa!Imádjuk!

Heti 2szer Mi visszüka  fiúkat, 2szer mennek apával a 6.50es busszal.
Úgy sajnálom Patrikot, úgy aludna még!De Milcs ragaszkodik ehhez akoránvitelhez.

Heti kétszer megy mIlán úszni, egyszer Patrikot is viszik.
A héten orrfolyós volt, így nem ment most.
AZ én köhögésem is múlóban van(lassan 2 hete kezdtem, aludni nem tudtak tőlem:()

Nagyi keze szépen javul, gyógytornász jár heti kétszer.Fájdalmas gyakorlatsoron küzdi végig magát hősiesen.Már nem dagadt, pici kell és teljesen ki tudja már nyújtani.

2012. november 24., szombat

Az elmúlt hét

Kedden végül eljutottunk a koncertre.Első sorba ültettek Bennünket, mert gyerekkel voltunk:)
Patrik fél8ig bírta, éppen a szünetig.De úgy is jönnünk kellett volna haza, Milcsi és Nagyi vigyázott Mátéra, és ők cumisüvegezték.


Patrik a  szívecskéjét még az oviba is vitte:)

Szerdáni  délután nem volt ovi, így ebéd után hazahozhattam a nagyokat.
Este úszni voltak a Fiúk. Milcsi hisztivel indult, aztán semmi, végül a medence szélén újra kezdte, így apa kétszer akkora fejjel jött haza....Milán persze nem úszott. Sebaj, Patrik élvezte.

Talán nem mindennaposak a dührohamok, és már nem is olyan hosszúak!

Pénteken is ebéd után el kellett volna hagyni az ovit-valami "minőség" ellenőrzés féle volt 3 napig, így  pénteken anyanapoztak:) És szombaton is, mert Apa ismét kirándul, ezúttal Bécs felé.
De jó Neki!de én délután azt mondtam, hogy nekem a jobb!Hogy VELÜK lehetek! hogy ezekről a pillanatokról sem maradok le.Imádom Őket!

Patrikot nagyi  a könyvtárba vitte bábelőadásra. Holle anyó, nagyon tetszett nekik.
Milcsi a kis spórolt pénzén LEGO teherszállító helikoptert vett. azt rakta össze teljesen egyedül 2 és fél óra alatt.



Nagyi gipsze lekerült, sajnos nem szép a karja, nagyon dagadt. Tornáztatja, dolgozik vele mindent,!

megvettük a szárítógépet, nagyon áldom. ahány adag ruhát mosok, annyi liter vizet öntök ki a tartályából, egy marék szöszt szedek ki a gyüjtőből-az nem lesz porcica a szobában. nem kerülgetjük és nézzük a teregetőt nap, mint nap. másfél óra alatt száraz a ruha. igaz, hogy vasalok, de nem annyit.

MÁTÉ

.
Közben Máté 11 hetes lett. Édesen gagyarászik, kurjongat nagyokat, és állandóan mosolyog. ha beszélünk  hozzá:D Sokat sokat eszik, nagyon sok visszafolyik sajnos.
(nekem Milán:))
MA átaludta az éjszakát, 9től, reggel 6.50ig.



2012. november 17., szombat

csütörtökön elhoztama  Fiúkat ebéd után, mert a Nagyi iskolájában az iskola 85éves évfordulójának hetében az OlajBányász kosárcsapata játszott a Gépiparisokkal. Patrik hozta a dobját:)

Pénteken Mátét vittem Abonyba Uh-ra (hasi, csípő, kutacs).Minden rendben van. ANnyira de annyira kedves volt a doktornő(Homoki Ildikó), hogy látva Máté -picit váladékos szemét-, megkérdezte hogy Ezt a szemcseppet kaptuk-e már, és megmutatta, hogyan kell masszírozni, hogy megússzuk a könnycsatorna átmosást.



A hétvégénk nyugisan nagyon jól telik.Készülünk Bagdi Bella koncertjére:) Énekelünk:)Patrikkal az élen.


2012. november 15., csütörtök

A nagyok

Milcsi rohamai nem szűnnek sajnos. és mindig apával nem egyezik. Eelkezdődött az odacsapós korszak:már Milán is odacsap  Patrikra sajnos:((
Próbálunk szépen okosan beszélgetni velük, reméljük célt érünk.
tegnap úszni voltak, Patrikot is elvitte apa.


Szárítógépet szeretnénk, akinek van tapasztalata ossza meg kérem!!!!

10 hetes Máté

rengeteget mosolyog, mostmár mindannyiaunkra. néha hangokat is hallat hozzá.
mostmár tudom, hogy: 3.10kor és 7kor ébreszt a fél9es letétel után.
a reggeli etetés után alszik 9ig. 10től ébren tölt egy kis időt, legközelebb 2től alszik egy nagyot a levegőn.
ugyanúgy 3 óránként eszik.

2012. november 14., szerda

szerettem volna anyatejet leadni, ha már van egy pici plussz, ne a lefolyóba menjen.
2 hetet vártam a vizsgálatok leleteire, ma megyek  az anyatejesekhez, le kellett adni a terhes kis könyvet, szedek-e valamit?
én HÜLYE megmondtam-de a kis könyvemben is benne van-hogy a pajzsmirigyre szedem a Letroxot, hát akkor nem adhatok le.(az endokrinológus szerint semmi baj nincs tőle, olyan gyorsan szívódik fel)
Persze, aki bagózik, az leadhatja....
hát erről ennyit.

2012. november 11., vasárnap

Hangos a ház

Máté ma másfél órát aludt.Bízom benne, nem fogja megismételni.
Milán továbbra is állandóan a peonzáját dobálja, néha-néha összekapnak, megy a srás, kiabálás(mostmár Milán is odacsap:().Ebédután DOni jött. Patrik  neki megy az 1. osztályos nagyfiúnak, aki kb. 2szer olyan nehéz, és 40cm-rel magasabb:((
Gödröt ástak az udvaron, kukacot kerestek. Annyira de annyira dolgoztak, mintha fizetés járt volna érte.
3 előtt Molli jött.


este volt egx kis csend, társasoztunk, írtunk, rajzoltunk(Patrik szépen fogja a ceruzát), de Máté ekkor sem aludt(az udvaron aludt 2-fél4ig), csak édesen nézelődött. Szeret kézben lenni;)

2012. november 7., szerda

Máté 2 hónapos

6300g, 60 cm.2 szurit kapott egyszerre.
HAjnal 4kor ébreszt a fél9es etetés után.Jól tele tömi a pocakját.

SOkat mosolyog, gagyarászik, nézelődik.
délelőttönként és este rövidül az alvás, a délutáni maradt meg hosszúnak.


Milán

olyan jókat kártyázunk!

Patrik köhögése teljesen elmúlt.

Milánnak néha olyan kiabálós-sírós dührohamai vannak, hogy meg vagyunk ijedve.
Apróságokon, amik nyilván neki nagy és fontos dolgok. Nagyon nehéz olyankor lenyugtatni.

Mozgalmasak az esték, komoly szervezést igényelnek az esték.
Hétfőn Milcsi úszik, kedden KungFu panda(közben én FitVibeozok-nagyon jó!), apának foci, szerdán úszás, Maminak edzés, csütörtökön apa focizik(ilyenkor is lenne úszás), pénteken KungFu, nekem edzés.

2012. november 3., szombat

újabb krupp

pénteken 5 körül Patrikra megint egy fulladós roham jött. azonnal rectodelt kúp.Apával sétálni mentek az esős de nem hideg időben.
Szerda óta köhög.Inhalálunk.

MA már nem volt vészes, alig köhögött.
 Milcsi sodokuzik, mióta nagyi hazajött a kórházból.


 Pénteken Petike járt nálunk, nagyon, nagyon régen voltak már játszani. Vagány kis csákó! Milcsi tanult egyetsmást.

A hétvégére Bogiék jöttek babanézőbe.

2012. november 1., csütörtök

8hetes

hangja nincs a babának, nem sír, inkább nyüszög, vagy nyögdécsel, ha van valami mondandója.
Az időpontokat szigorúan be kell tartanunk.)kiköveteli.
Éjszaka egyszer ébreszt. este fél9kor ,megetetem, a nagyokkal leteszem, hajnali negyed 4kor ébreszt.
Jól viselte a hetet Milánnal és Patrikkal.