Gondolatok

Tegnap nagyon nehezen jött szememre álom.... Kavarogtak a gondolatok a fejemben. Hogy ÍGY történt, és nem máshogy! állandóan az az egy mondat csengett a fülemben, hogy " a Fiad ment ki..."
Hogy egy pillanat és meg lehet a baj. Azokkal, akik a világot jelentik számunkra!
hogy ott vagyunk és sosem lehetünk biztosak abban, hogy mellettünk biztonságban vannak.
Pedig ott voltunk! és észre sem vettem... milyen anya vagyok! nem is figyeltem a gyerekemre!
AZT sem tudtam, hogy mások mit játszanak, hogy kikkel és mivel játszik.

Milán kiment az Apukájához, hogy" APa, butaságot játszanak a gyerekek". De APán Patrik, így nem jött be a hangzavarba. Állítólag Ivett óvó néninek is szólt Milán.
Nem azzal a kisfiúval (és nem azt játszott amit ő) játszott, aki eltalálta.

Kérdeztük, hogy hívták, aki fejbe dobott?- "nem mondom meg."
mintha védeni akarta volna.... milyen érdekes. milyen lelke van Milánnak...?

Örülünk. hogy ennyivel megúsztuk. Féltjük, hogy baja eshet. Félünk, hogy bármikor.... ha nem vagyunk ott.
De tudtuk, amint megszületnek megváltozik az Életünk: az Örökös aggódás és féltés veszi kezdetét. Így is lett. Attól a pillanattól kezdve, amint növekedni kezdtek FÉLTJÜK ŐKET.

Én viszont azt érzem, hogy ez a tegnap délután nem csak 1 cm-s sebet hagyott. AZt hiszem bennem sokkal mélyebbet. még jobban félek és még jobban féltem.

MA este Apa színházban, egyedül altattam a Fiúkat. Már elaludtak, de én csak ültem a szobában és hallgattam a szuszogásukat....nem siettem sehová, a mosogatás, vasalás megvár. de ezek a pillanatok nem.
Imádom Őket!