2010. november 22., hétfő

Mikulás bácsi Nagykarácsonyban

Apa fél9re ért Pestre. Mi addig felöltöztünk, összecsomagoltunk, próbáltuk a rendet visszaállítani.
9kor indultunk el a Pestről 90km fekvő NAgykarácsonyba, hogy találkozhassunk a Mikulás bácsival.(bővebb info itt: www.mikulasfalva.com)

Fél11kor érkeztünk, nagyon könnyen odataláltunk. A községen belül piros táblák mutatják az utat a Mikulásház felé.
Csak néhány autó állt az utcában, nem voltak még sokan, így a Mikulással való találkozásra sem kellett hosszasan várnunk(mint kiderült szombaton több százan voltak, csoportok buszokkal, így szerencsénk volt ezzel a vasárnappal.)


Először körül néztünk az udvaron, felültünk a szánra, megcsodáltuk a "szarvasokat"(PAtriknak nagyon tetszettek), aztán beléptünk a házba(itt megvettük Rózsa tündértől a belépőket), levetkőztünk, míg vártunk a Fiúk a játszószobában játszottak.
4 család nyert egyszerre bebocsájtást a Mikuláshoz.


NAgyon kedves Mikulás bácsi várt bennünket a (nagyon hangulatos melegséget adó) irodájában, beszélgetett a gyerekekkel(Velünk is), kedves volt nagyon, még Milán is megnyílt-pedig nagyon féltünk,hogy viselkedik majd-, Mikulás csomagot mindannyian kaptunk.
és a végén Milán átadta a Mikulásnak címzett levelét, amit saját kezűleg írt alá.

Egyébként olyan meseszerű volt az egész, még Bennünket felnőtteket is magával ragadott az élmény, a kedvesség....
31 évet kellett várnunk, hogy végre találkozhassunk az igazi Mikulással(igazi szakálla volt ám!)

Újra körülnéztünk a ház udvarán: újra köszöntöttük a rénszarvasokat, belesúgtunk egy aprócska rosszaságot a jóság kútjába, aztán búcsút vettünk a mIkulásháztól, és elindultunk a 200m-rel arréb kialakított fenyőlabirintushoz(ahol a 2 fiú kiszaladgálhatta magát), majd megnéztük a karácsonyi kiállítást(kézműves dolgok, gyerekrajzok).
Végül elmentünk a Mikulás játszóházba(ami aközség művelődési háza lehet, és ilyenkor átváltozik:)
Ugrálóvár, csúszda, csocsó, játszószőnyeg sok sok játékkal, kézműves asztalok várják a kicsiket és nagyobbakat.(kb. 30 gyerkőc volt, így tudtak játszani)


Közben hangulatos karácsonyi dallamok szóltak.
Mikulás cukrászdáját már nem látogattuk meg, pedig nagyon kedves volt az invitálás, de a Fiúk elfáradtak és még 2 órás út várt ránk hazáig.




további KÉPEK ITT.

Hazaértünk. Pakolunk. senki a gyerkőkkel a szobában. PAtrikunk a galéria létra 4. fokáról zuttyant le.

sírt, sírt. naggyon. Tanácstalanok voltunk, hogy vigyük-e kórházba(sajna szőnyeg csere miatt felkerültek onnan is a hapitapik). de a kezemben elaludt. ÍGy még sose. letettük mIlán ágyára, ment a tv, villany égett, beszélgettünk, Ő aludt. 1 órát. Vidáman ébredt, így nem mentünk Vele.

Szóval így ért véget a hétvége.
Posted by Picasa

2 megjegyzés:

  1. Mik vannak, tok jo!
    & a szonyeg is nagyon szep!

    VálaszTörlés
  2. Hali!

    Érdekes, miért is nem jutott még ez az eszembe! Nyáron, ha nem autópályán jövünk a Balcsiról, mindig átmegyünk a településen, de azt gondoltam, csak a postán lehet megfuttatni a képeslapokat.

    Nagyon klassz képek!

    A szőnyegről meg ne is beszéljek, az én színvilágom is ! :)

    Puszi: Erika

    VálaszTörlés