2010. november 28., vasárnap

Advent


Pénteken este az óvodában családi koszorúkötés volt.
a tavalyi alapokkal dolgoztunk, villámgyorsan kész lettünk.
Az Atyára vártunk hosszan, éppen odaértem a 6os edzésre.
Énekeltünk, imádkoztunk. Az ovisok külön is! ANnyira édesek a Kicsik, ahogy mondják azokat a gyermeki imákat!
Közben Nagyi Patrikkal volt otthon, keveset aludt napközben, így elaludt 5órakor.
Amikor felébredt nagyon keresett, sírt, így elindultak busszal a Kossuth térre. Ott találkoztak Milánnal és Apával(én 2 lépésre voltam mögöttük, szépen fogta NAgyi kezét, sétáltak, de nem mertem odaszólni...)

SZombaton reggelre az ország nyugati részén havazott. Én szabadnapot kaptam. Pestre mentem egy évfolyamtársammal találkoztam. 7éve nem beszéltünk, nem találkoztunk.
Jól esett.(a Budai hegyek havas csúcsaira rásütött a nap, aranylóan ragyogott!én még ilyen gyönyörűséget Pestre menve sosem láttam)
(közben 1-2 dolgot beszereztem még a fa alá)
A Fiúk ügyesen tették vették dolgukat Apával. Délelőtt a könyvtárba vitték vissza akönyveket, közben báb előadás volt, így maradtak.

Este színházba mentünk Apával. Patrik nehezményezte.

Vasárnap reggel a nagytemplomba mentünk advent 1. vasárnapján misére.(sajnos nem vittünk fotómasinát).
Milánék imádkoztak, énekeltek kint az oltár előtt. Olyan tündérien komolyan mondta az imádságot. Kis áhitatos arccal, összetett kézzel éneklet. Apával annyira meghatódtunk.
Aztán az egyik könyörgés apának jutott(így kivették a részüket a mai miséből;))
Patrikot nem vittük, 9kor ébredt.
Délután lakást dekoráltunk. Karácsonyi díszbe öltözött a szobánk. Előkerültek a karácsonyi apróságok, gyertyák, égősor(ezúttal Milcsi ágya fölé került)

Sötétedéskor szerettünk volna kimenni aKossuth térre, de sajnos esett az eső, így csak az autóből fotóztunk.


Még a tavalyinál is szebb! A körforgalomig "csillognak" a fák!


Posted by Picasa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése